A jelenleg kialakult helyzetben sok szó esik a home office-ról. Az előnyei miatt sokak által mindig is vágyott lehetőség volt, de vajon valóban olyan „felhőtlen boldogságot” jelent, mint amilyennek hisszük? Hát, nem is tudom...  Nekem már a járvány előtt is sok munkámba, önelemzésbe és változtatásba került, hogy jó legyen itthonról dolgozni.
Vannak vitathatatlan előnyei. Megspóroljuk az utazási időt, rohanás nélkül lehet a gyerkőcöt oviba, suliba vinni (amikor épp lehet vinni, persze), csökkennek a költségek (például utazási, parkolási), nyugodtabban és fókuszáltabban lehet dolgozni, ha mondjuk open office van bent a cégénél (és nincs otthon egy vagy több kiskorú, aki(k)nek nincs ovi vagy suli…), nem kell alkalmazkodni senkihez, kevesebb a stressz, nagyobb az önállóság, és mostanság kiváltképpen üdvös, hogy nem kaphatunk el semmilyen betegséget a velünk együtt munkába buszozóktól és a kollégáktól…

Azt mondják, aki home office-ban dolgozik, annak eléggé tudatosnak és motiváltnak kell lennie ahhoz, hogy ne folyjon szét az ideje, és hogy betartsa a határidőket akkor is, ha nem ellenőrzik folyamatosan a munkáját. Én tudatosnak és motiváltnak tartom magam, a határidőkkel nem is volt soha gondom, viszont az idő szétfolyását nem tudtam megakadályozni.

Állandóan az járt a fejemben, hogy egy mosást csak be kéne tenni, 5 perc az egész. Úgyhogy gyorsan betettem. Aztán jött a postás, akivel kellemesen elbeszélgettük a következő 10-15 percet (most legalább ez a „csábítás” nem áll fenn…), végül pedig rám írt a barátnőm (naná, hogy szintén home office-ból) valamilyen életbevágóan fontos témával kapcsolatban természetesen, amelynek megszakértése nem tűrhetett halasztást. Így vége is lett a munkaidőmnek, de munkavégzés gyakorlatilag nem történt.

Ezért előfordult, hogy éjjel ültem neki a munkának. Mert bár akkor valóban nem jöhet a postás, és kis szerencsével a barátnőm már alszik, az ügyfeleim, akiknek megy a home office és így „normális”  időbeosztással élhetnek, nem voltak elérhetők éjfélkor. Majd több otthon töltött nap után elkezdtek hiányozni a kollégák. Kifejezetten magányosnak, elfelejtettnek és kihagyottnak éreztem magam. Az is hiányzott, hogy csinos ruhába bújjak és hogy egy jó kis sminket feltegyek. Tudom, hogy azt javasolják, hogy home office-ból is szépen felöltözve kell dolgozni, de valljuk be őszintén, olyan ember valószínűleg nincsen, beleértve magamat is, aki  nem szokott otthonról pizsiben, de minimum játszóruhában dolgozni, akár esetleg, talán, véletlenül heti több alkalommal is (oké, nem a videokonferenciás napokon). Az is gondot okozott, hogy úgy éreztem, szinte rámzárul a lakás, a szoba. Alig álltam fel a konyhaasztaltól, kanapéról, míg a munkahelyen elmentem ebédelni vagy egy megbeszélésre a szomszéd tárgyalóba.

Sokat gondolkoztam azon, hogy vajon miért nem megy ez nekem. Rájöttem, hogy több dologgal van gond. Elsősorban a helyszínnel. Nem azzal persze, hogy otthon voltam, hanem azzal, hogy a konyhában vagy a kanapén dolgoztam, és ez által nem volt munka „szaga” a munkának. Kellett egy „dolgozó hely”, ahol szinte semmi mást nem csináltam, csak dolgoztam. Ez abban is segített, hogy a gondolataim elkalandozását, például a mosogatás irányába, megakadályozzam. Amint „a helyet” megláttam, munka módba tudott kapcsolni az agyam, és szinte eszembe sem jutott mással foglalkozni. Tudatosan nem nyitottam ki a postásnak az ajtót (szegény…) és a privát üzeneteket erőnek erejével figyelmen kívül hagytam a munkaidő végéig. Rájöttem, hogy szüneteket is be kell iktatnom. Na nem a barátnőmmel való beszélgetést, hanem pár perc sétát vagy nyúlsimogatást (szerencsére háziállat minőségben több is van itthon). És igaza volt annak a valakinek, aki azt mondta, hogy rendesen fel kell öltözni. Ha nem is teljes díszben és pompában, de mégsem pizsiben dolgoztam.

Ezekkel a változtatásokkal sokkal jobban működött a home office, de a magány és a kihagyottság érzése nem szűnt meg. Ezért kipróbáltam, hogy heti egy, maximum két napot dolgozok otthonról, és íme, így remekül működött a rendszer, már tényleg jó volt a home office.

Helyesebben fogalmazva jól működött és jó volt, körülbelül három héttel ezelőttig... Kihagyottságot nem érzek, mivel szinte minden kolléga és ügyfél, aki megteheti, otthonról dolgozik. Egyelőre a magánnyal sem küzdök, sőt. Úgy, hogy mindenki itthon van a családból finoman szólva nem érzem magam egyedüd, de biztos vagyok benne, hogy egyre inkább hiányozni fog az iroda. Erre még nincs konkrét megoldásom, bár talán valami már körvonalazódik: a bizakodást és a reményt erősítem magamban, hogy a jelenleg kialakult helyzet hamarosan a múlté lesz, és ha nem is ugyan ott fogjuk folytatni, ahol abbahagytuk, de ismét fellendül majd a számomra fontos társasági élet, többek között a munkahelyemen is.